HÍREK

- Van egy koncepcióm, amelynek alapján a kisebb pénzzel rendelkező fejlesztők is gyorsan be tudják vonni az embereket a játékba, hiszen a legfontosabb az, hogy minél több játékos legyen. A fű ezer éve nő mindenütt, öntözés nélkül. El kell készíteni a pálya tervét, megcsinálni a földmunkákat, és csak nyírni a füvet. Az emberek megérzik a játék valódi ízét, megszeretik a játékot. A költségesebb fejlesztéseket, az öntözőrendszert elég később megépíteni.

- Mekkora szerepe van a tervezőnek egy pálya életében?

- Nagyon fontos a tervező. A jó pálya terven múlik a későbbi siker. A legjobb designer a természet. Azok a legjobb pályák, ahol a természet adta adottságokat maximálisan figyelembe veszik, és csak felöltöztetik a területet, mint ahogyan egy szabó elkészíti a ruhát. A legjobb golfpályákon nem érződik, hogy épített pályák. Úgy tűnnek, mintha a természet alkotta volna őket. A tervező szerepe kulcsfontosságú az üzemeltetésben is. A jól megtervezett pályán mindenféle időjárási körülmények között lehet játszani.

-Stockholm mellett, az Ullnai golfpályán beszélgetünk, amelynek Ön is tagja, sőt részben tulajdonosa is. Amikor elkezdtünk beszélgetni, igazi nyári zápor volt, 4-5 cm víz állt a greeneken. Az eső elállta után, 10-15 perc elteltével, már látom, hogy újra játszanak a pályán.

- Igen, ez is a megfelelő tervezés és drénezés miatt lehetséges.

 

 
Következő oldal »


the links csakbereny